Nem vette napirendre a Karácsony-interjú vizsgálatát a Közszolgálati Kuratórium
Tartózkodtak a kormánypártok delegáltjai.
Tartózkodtak a kormánypártok delegáltjai.
Sunyin orozza el az ellenzéki főpolgármester koncepciójának elemeit és embereit Orbán Viktor. Mégis, tíz év óta először kénytelen elfogadni az értelmes párbeszédet, pusztán azért, mert a demokrácia, ha levegőhöz jut, tényleg működik – írja e heti számában a HVG.
Új cégvezetőkről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés.
A budapesti főpolgármester szerint tavaly ősszel alaposan megalázta a Fidesz a győrieket.
Kényszerpályára lavírozta magát az ellenzék az önkormányzati választás sikerei után, mivel bebizonyosodott, hogy csak úgy győzhetik le a Fideszt, ha feladják függetlenségüket és 2022-re ismét összefognak. A DK által szorgalmazott közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre viszont egyik ellenzéki vezető sem mondott még igent, és ebből a szempontból sorsdöntő, hogy kiket választanak majd idén elnöküknek a pártok.
"Az Erő velünk van" – reagált a kinevezés hírére Karácsony Gergely főpolgármester.
A közmédiában vegyes volt Mészáros Kata interjújának fogadtatása, volt, aki arcpirítónak tartotta a beszélgetést. Több kormánypárti politikus is bírálta az interjút, egyikük szerint ezzel Karácsonyt emelték meg.
Csütörtökön nevezheti meg Karácsony Gergely főpolgármester a BKK új vezérét, miután Vitézy Dávid az ellenzéki vezetésű Budapest helyett a kormánynak mondott igent, és a kormány által létrehozott Budapest-politika szakmai műhelyt vezeti majd. Ezzel a viaskodás gócpontja új helyszínre került: Karácsony innentől nem dörömbölhet Orbán ajtaján.
„Ez is része a magyar valóságnak” – mondta.
A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár úgy véli, jó, hogy az interjú nem az októberi választások előtt készült, mert akkor még nagyobb vereséget szenved a Fidesz.
Hőst csináltál belőle, te hülye csipa.
Az MTVA riporterének az a feladata, hogy zavarba hozza azt, akinek lejáratására a szerkesztő megbízást kapott. A cél: szerezni 30 másodperc kínos makogást, amit végtelenítve lehet ismételni. De mi történik, amikor a kiszemelt áldozatnak harminc perce van reagálni?
Döntöttek a Fővárosi Közgyűlés ülésén arról, hogy csökkentik a felújítás költségeit.
A művészeti koncepcióról és a szobor helyéről még konzultálnak.
A kedd reggeli csapadék jelentősen javította a főváros levegőjét.
Karácsony Gergely szerint a kiszabott bírság feltűnően és szokatlanul magas, a beszerzés pedig nem képviselte volna a budapestiek érdekeit.
A főpolgármester bízik benne, hogy a döntés még visszafordítható és a közgyűjtemény Budapesten tartható.
Török Gábor szerint kiderült, hogy a köztévé a látszatra sem ad, kizárólag buta harci kutyaként képzeli el a szerepét.
Az új, Budapest Fejlesztési Központ vezetője, Vitézy Dávid reagált a kinevezésére, és azt is megírta, mire számíthatnak a budapestiek a közeljövőben.
Karácsony Gergelyék zöldpolitikájába nehezen illeszthetők az energiazabáló buborékok, arról nem is beszélve, mibe kerülnek.